Valaki segít dönteni
Népszabadság (2006. szeptember 7.)
Coaching. Megint egy idegen szó: angolul edzést, vagyis az edző által végzett munkát jelenti. A jó coach segít az eredményes felkészülésben, a háttérben marad, rávezet a problémára, figyel, és értékel. Manapság a nagy cégek vezetői mellett találjuk meg. A XXI. század legújabb típusú coacha elbeszélget, leginkább olyan, mint egy pszichológus.
Az, hogy egy cég dolgozói mennyire hatékonyak, függ a szaktudástól, a magas szintű technikai háttértől és az innovatív infrastruktúrától. Részben, de mindez kevés, ha az alkalmazottak nem érzik jól magukat, mert a vezetők nem tudják őket megfelelően irányítani. Sokszor előfordul, hogy a hierarchia gyakorlása közben elveszik a szakmai hatékonyság, és lassulnak a folyamatok.
Generál Péter, a GROW vezetésfejlesztője szerint az adott cég feje felelős azért, hogy az alkalmazottakból jó légkör mellett kihozza a maximumot. - Léteznek tréningek, ahol koncepciókat és csapatépítést lehet elsajátítani, de ha gyakorlatban ezek nem működnek, akkor valami belső akadály lehet, esetleg lelki probléma. Ilyenkor célszerű coachot (vezető tanácsadó, támogató) segítségül hívni - teszi hozzá a tréner.
A kulcsszó az érzelmi intelligencia. Ez az, ami gyakran fejlesztésre szorul, mert az erőltetett munkatempó, és a stresszes teljesítési vágy hamar elnyomja a dolgozó elemi igényeit. Ilyenkor egészségük és
harmonikus életük kárára teljesítenek, és ezt vezetőik nem mindig veszik észre, vagy tudják kezelni. Külső segítségként lép be a folyamatba ekkor egy vezetőtámogató, akinek az a dolga, hogy személyes
elbeszélgetéseken keresztül rávezesse a cég vezetőjét a probléma megoldására, együtt gondolkodjon vele, és kérdésekkel, visszajelzésekkel irányítsa, hogy a számára és dolgozói számára a legmegfelelőbb
hangot és utat megtalálja. A coach alapmondata az, hogy "nem ártok neki", vagyis nem mondok neki olyat, ami az önérzetét tönkreteszi. - Diszkréció és alázat - jelenti ki F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus,
a Grow szakértője, a coaching magyarországi vezetője -, egy jó támogatónak el kell sajátítani ezeket. Meg kell tanulni jól és hatékonyan kérdezni. Elfogadni az esetleges ellenállásokat és a továbblépést is.
Ismerni kell a metakommunikációt, hiszen már a kérdésre adott reakcióból tudni lehet, mekkora sikere lesz egy tanácsnak.
Kétfajta program van: az egyik típus a csúcsvezetőknek segít. Ilyenkor egy szakértő vezetésfejlesztő több alkalommal (általában 13 alkalommal 1-2 órán keresztül, óránként 50 ezer forintért) négyszemközt beszélget az üzletemberrel. A módszer csak akkor hatékony, ha a vezető maga szeretne benne részt venni. Ilyenkor leteszi az álarcát, kilép a hierarchia által rákényszerített szerepéből, és őszintén beszél a nehézségeiről. F. Várkonyi Zsuzsa tapasztalatai szerint a tipikus problémák, hogy a vezető mindent maga igyekszik megoldani, nem delegál maga helyett, nem tud stratégiában gondolkodni, emiatt a saját szakterületére és feladataira nem jut idő. Sokan nehezen kérnek számon bármit beosztottaikon, nem tudnak a megfelelő helyen megszólalni, a státusuk szülőbe vagy gyerekbe csúszik át, holott a felnőtt kommunikáció lenne hatékony (Eric Berne emberi én modellje szerinti leírás). Ezeknek a problémáknak a gyökerét kell megkeresni, és elbeszélgetéssel elindítani a változtatást.
- Amellett, hogy segítünk a problémák megoldásában, igyekszünk átadni a szemléletet a vezetőknek - teszi hozzá a pszichológusnő. - Így a beosztottaik számára ők is coachokká (belső támogatókká) válhatnak. Tartunk még tréningeket, ahol rávezetjük a tanácsadókat erre a nemzetközileg már erősen támogatott szemléletre és módszerre. Ilyen lesz a szeptemberi tanácsadóképző tanfolyamunk. Jelentkezhetnek rá már gyakorló szakértői tanácsadók, akik újítani szeretnének, megismerni jobban ezt az irányzatot, és elsajátítani egy magasabb szintű kapcsolatkezelési módszert, és belső coachok is, akik továbbfejlesztenék tudásukat.
Aki külső szakértő tanácsadó szeretne lenni, annak nehezebb a helyzete. Ugyan nem kell feltétlenül pszichológusnak lennie: magas érzelmi intelligenciára van szüksége, és önismeretre a pszichológusnő szerint. Meg türelemre, alkalmazkodói, na és persze titoktartási képességre (plusz egy jó bizalmi szerződésre), hiszen mamutcégek vezetői legbelső problémáikat fogják megosztani ezekkel a modern "edzőkkel".
Ócsai Dorottya
Vissza